Tegnap megint elgondolkoztam. Aminek az lett a következménye, hogy elfelejtettem lezuhanyozni... Mármint a hajam meg az arcom megmostam, de annyira belemerültem a gondolataimba, hogy kimásztam a kádból és akkor esett le, hogy valami mintha kimaradt volna. Természetesen pótoltam rögtön az "elmaradást". De nem is ez a lényeg, hanem, hogy min gondolkoztam el.
Nincs melóm ami elég szar és este megjegyezte a párom, h ez így nem jó. Mert neki nincs ezzel gondja, de én minél később találok munkát, helyet, annál később megyek nyugdíjba és egyebek. Belegondoltam, ő már vagy 8 éves munkaviszonnyal rendelkezik én meg... áhh inkább le sem írom.
Szóval élet.
Többféleképpen élhetjük, csendesen, nyugisan az általunk elképzelt képre törekedve, házasság, gyerek. Meg vannak a nagyon elborultak, akik semmi elkötelezettség, csak a kaland! Aztán vannak, akik néha egy kis izgalmat próbálnak csempészni az életükbe. Én elég vegyesen állok ehhez a dologhoz és úgy vagyok vele, hogy feleség akarok lenni és akarom, hogy majd anyának hívjon valaki. De ... 25 vagyok. Elvileg a jövőmet kellene alapoznom nem? Közben azon gondolkozom, hogy nem tettem le Angliáról. Kifogok jutni. Ez egy régi álmom. És jövőre megfogom tenni, ha törik, ha szakad.
De... először még kaptam támogatást az ötletemre, ma már nem igazán. Aztán ott van még, hogy bevallom, de elkényelmesedtem. Míg a párom nem lett az életem része, sokkal határozottabb voltam. Aztán szépen hozzá szoktam, hogy van egy támaszom. Ő pedig nem fog velem jönni. Egy teljesen önálló kis életet kezdenék kint abban a pár hónapban amíg alkalmaznának. Teljesen felborzolja a kedélyeimet, hiszen amennyire rettegek tőle, annyira várom! Mert ez számomra VALAMI! Csupa nagy betűvel.
De... mégis. Ha belegondolok, hogy mit hagyok itt erre az időre, akkor ott vagyok, hogy nem a saját érdekeimet nézem, hanem másokét. DE EZ AZ ÉN ÉLETEM! Nem lehetek mindig csak alárendelt! Rettegek!
Hiszen az angolom megkopott, idegen emberek, idegen hely, én Pesten képes vagyok eltévedni. Képes vagyok én erre? Vagyok ennyire erős? Néha azt hiszem nem, aztán elkap egy megmagyarázhatatlan érzés. Hogy nekem ezt meg kell tennem. Mert bár a szép és átlagos életre törekednék én is, azt hiszem ennyit megérdemlek. Ennyi jár nekem. Azonban újra, de... 25 vagyok. Nem vagyok túl öreg az álmok kergetésére? Bár lennék 20 éves, hogy legyen még időm... *sóhajt*
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
Sose mond azt, hogy túl késő!!! Még csak (hangsúlyozom) 25 éves vagy! Van egy ismerősöm aki 36 évesen, frissen elváltan vágott neki Angliának és most is ott él. Dávid az unokatesóm, akit a haverjai már csak "Dave"-nek szólítanak szintén kinn él már 5 éve. Most kezdett el kint fősulira járni. Úgyhogy szerintem mindenképpen vágj bele. Ha mást nem világot látsz, megismersz egy csomó új embert. Nagy élmény lenne az biztos!
Néha mégis sok az a 25... :/ Én nem tervezem, hogy kint maradok, mert van aki haza vár. Szóval nem végleg mennék el, de tudom, hogy ahhoz túlságosan is élvezném, hogy olyan könnyen jöjjek haza. Ha össze is jön, nem lesz egyszerű, sőt. De nem gondolhatok csak a nehéz részére, mert akkor az elrontaná az egészet . Ráérek majd akkor foglakozni ezzel, amikor itt lesz az ideje. Talán... :)
Megjegyzés küldése