Eltelt a karácsony, mint mindig, persze tök hamar. Csendes volt, ajándékokkal, jó kis evésekkel és sütikkel. Kaptam egy nagyon finom illatú Tom Tailor parfümöt és párom vett nekem egy nyakláncot, hasonló medállal mint amilyet egy lejjebbi blogbejegyzésben említettem. De nem fogok itt dicsekedni, szóval mondhatni egész jó kis karácsony volt. Még kártya party is volt kedvesemmel és a testvéreivel. Voltak nagy nevetések meg szivatások, már azzal is meglettem fenyegetve akkor, hogy utál a párom. Kellett neki mellém ülnie. xD
Mérges voltam, mert persze, hogy karácsony előtt egy nappal mosta el az eső a havat és elvette a fehér karácsony lehetőségét. Meg valahogy nem voltam karácsonyi hangulatban, pedig ilyenkor engem nem lehet lelőni. Pörgök mint a ringlispíl és réémes vagyok. (mások szerint) Nem hiszem, hogy elmúlt volna a varázsa és abban is kételkedek, hogy kilehet nőni a karácsony imádatából. Talán bennem nem működött valami, amire nem tudok választ adni. Fene tudja. :/
Persze megint hatalmas tervekkel terhes gondolatokkal indultam neki a karácsonynak, hogy majd jövőre máshogy lesz.
Megj: kaptam gyümölcskenyeret is (L) anélkül nem karácsony a karácsony ^^
Ezen kívül történt még ez -az, veszekedtem, msn tiltások célpontja lettem és persze mások sokkal jobban ismerik az életem. Amúgy nem gáz, mert lehet mondani dolgokat, tényeket, ellenben nem szeretem, ha olyan dolgokra hívják fel a figyelmem, amit magam is tudok. Például, hogy mit kezdhetnék az életemmel, vagy hogy önző vagyok (mindenki az, csak eltérő mértékben) és mint ahogy azt már sokszor megírtam, ragaszkodó vagyok. Ragaszkodok tárgyakhoz, nevekhez, személyekhez és nehezen viselem a változást. Ez van.
Mégis úgy vagyok, hogy lesz ez még így se. Minden amit tervezek, sikerülni fog. Mert sikerülnie kell. Nem másnak akarom bebizonyítani, hogy na én megmondtam. Magamnak.
Tegnap leültem beszélni a faterommal és egész érdekesre sikeredett. Azért nem hittem el, hogy minden így lesz, mint ahogy megígérte, mert minden csoda 3 napig tart, de hátha... És nem veszekedtünk, üvöltöztünk, csak megbeszéltünk dolgokat. Azt mondta nem muszáj elköltöznie, maradna ő, hiszen látni akarja majd az unokáját, akit megszülök, (majd valamikor pár év múlva remélhetőleg) és amikor mondtam neki, hogy milyen helyzetbe kényszerítene az elmenetelével, megértette, sőt! Azt mondta támogat és már azon agyalt, hogy havonta rakjon-e pénzt a számlámra, merthogy az oda repülőutamat szeretné fizeti. (Angliába) Meglepődtem ezen a lelkesedésen, nem mintha az enyém lelombozódott volna. Természetesen ugyanúgy akarom.
Ez a bejegyzés még mindig nem az igazi...
Fel kellene nőnöm végre... *motyogja*
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése