Why?

Május elseje van. Vasárnap. Ha a napot nézném, akkor 1 évvel ezelőtt ez május 2.-a volt és azon a napon repültem ide. Ha a dátumot nézem, mint május 2.-a akkor csak holnap lesz 1 éve, hogy azon a bizonyos gépen leszálltam a Gatwicken. Bőrönddel, izgatottsággal, omfg érzéssel, hogy IGEN! Angliában vagyok és egy vadidegen család várt rám a reptéren.
1 évre kértek, hogy dolgozzak nekik. Ha nem kért volna Linda egy kis hosszabbítást, akkor bizony ez lenne az utolsó napom itt, az utolsó vasárnapom és holnap repülnék haza. Ez ma reggel ugrott be miután felébredtem. Azért örülök, h ez nincs így.
Tegnap nézelődtem facebookon és egyre több ismerősömről derül ki, h a ködös Albionban él és dolgozik. Először meglep, hogy jééé, még egy ismerős aki pár házzal lakott csak messzebb tőlem Tatabányán.
Majd iszonyúan elkeseredek. :S
Mert nekem lassan vége. Májussal elkezdődött az utolsó hónapom itt. 30.-án indul haza a gépem és a jegyem csak egy irányú...
Elkeseredek mert nem akarok haza menni, nem szeretem Magyarországot, nem szeretem, h az emberek belerohadnak a munkába és sok helyen így sincs mindennap étel az asztalon, nem szeretem az ottani életem sem. Félre ne értsetek, de nem tudjátok a háttérinfókat. :)
Az egyetlen dolog amiért megyek, mert a párom vár. Szerencsés vagyok, hogy vár rám, hiszen ha a mai világot nézzük akkor szerintem kevesen mondhatják el, hogy igen a kedvesem várt rám 13 hónapot míg én egy másik országban éltem.
Hogy ő az egyetlen oka annak, hogy haza megyek, az iszonyatosan nyomasztja őt. Tudja, hogy szeretek itt lenni és én itt tudok elboldogulni nem a szülőföldemen.
Attól fél, hogy nem leszek boldog és vissza fogok vágyni ide...