Elég...

Nem bírom tovább... nem tudok így élni... Nem látok esélyt, hogy bármi változni fog, sőt... inkább rosszabb lesz. Én ezt nem akartam, soha nem akartam, hogy így alakuljon az életem. Belekényszerültem a helyzetbe, de bírtam, nem panaszkodtam, inkább csak elmeséltem, hogy hogyan alakult az életem. Nem kértem segítséget, megoldottam mindent ahogy tudtam.
De most vége...
Nem akarom már ezt az egészet, ha itt maradok, ilyen körülmények között, megfogok őrülni. Azt hiszem nem vagyok önző, ha más elbaszott élete helyett a sajátomat választom. Durván hangzik, de nem áldozom fel az életem az apám miatt, aki meg sem érdemli mellesleg, mert egy piás faszfej...
Nekem még van jövőm, még vannak álmaim amiket megvalósíthatok. Ki kell emelkednem abból a mocsárból amiben most trappolok.
Ha sikerül úgy alakítanom az életemet és remélem ez így is lesz, itt hagyom Magyarországot. Beszélgettem erről a párommal és azt mondta menjek ki ha akarok. Ő nem jönne ki velem, nem szereti Angliát és angolul se tud. Egyedül vágnék neki, de tudom, hogy Ő itthon várna rám és ez fordítva is igaz. Még belegondolni is rossz, hogy itt kell hagynom Őt, de ha akarok valamit kezdeni az életemmel, meg kell tennem ezt a lépést. Aztán, hogy Ő is részese marad-e, ami szerintem nem kérdés, az majd idővel kiderül. Azt mondta, ne vegyek készpénznek soha semmit, mert hiába tervezek el dolgokat előre, az nem jelent semmit. Szeret és én is szeretem őt, ha nem így lenne, nem lenne képes elengedni. Persze ez nem azt jelenti, hogyha januárban felülök a repülőgépre, akkor vége a kapcsolatunknak. Csak erőteljesen távkapcsolat ízű lesz és a haza utazásaimkor lehetünk együtt, de szerintem majd küldök haza pénzt, hogy kijöjjön hozzám meglátogatni.
Szóval terveim szerint Nagy-Britanniába készülök, ahol egy kiválaszott családdal élnék, vigyáznék a gyerek/gyerekekre és segítenék a háztartásban, ha igény van rá. Az angolom elég nagy renoválásra szorul, de ha igazán akarom, megtudom oldani a vérfrissítést.
És akarom...