Telihold éjszakáján

Kipróbáltam, hogy milyen szerepjátékozni E / 1-ben, mivel mint sok fórumozó, én is E / 3-ban írtam hozzászólásaimat. A végeredmény érdekes lett, ha lehetek elfogult, nekem nagyon tetszik. Azt nem mondom, hogy ezentúl így fogok játszani, de lesznek olyan alkalmak, mikor igen... szerintem.



/ Greg /

Hóna alatt több hete kikölcsönzött könyvekkel, jegyzeteivel jelenik meg, és persze súlyos táskájában a két kilós súlyzó mellett (haha, bevettétek mi?) a tinta, és a toll várja, hogy okosságok tucatját rögzíthessék vele. Feje tetején sötét szálakból álló haja a szokásos rendszer szerint áll össze-vissza, nem hazudtolva meg a kócosságát jelző beceneveket, és kijelentéseket. Öltözéke, mely sötét nadrágból, zöld ingből, és szintén fekete, ujjatlan pulóverból áll, kissé szintén azt a benyomást kelti, mintha gazdája csak most kelt volna ki az ágyból. Pedig mindez nem annak köszönhető, hogy most ébredt fel, és ruhában aludt el. Egész alakja van megroggyanva, teste fáj, szúr mindenhol, mintha súlyos beteg volna, és arca a szokásosnál is sápadtabb. Izmai húzódnak, mintha mindegyiket két irányba ráncigálnák, és egyáltalán, alig kap levegőt. Lecsapja a könyveket a könyvtáros pultjára, noha nem akarna bunkó lenni, de jelenleg a legkevésbé sem tud az udvariasságra odafigyelni. Három órája maradt vissza, és ha nem nézegetné óráját öt percenként, akkor is tudná, mert a Farkas remegő szájjal, őrült vadsággal vérvörös tekintetében vár, és mintha csak minden szívdobbanást egy másodpercnek venne, úgy számol vissza. A mai éjszaka az övé. Csak az övé.
- Köszönöm.. - morogja azért még oda a nőnek, aki kicsit megsértődve az elé vágott könyvek miatt ráparancsol Gregre hogy vigye csak maga vissza a helyére a köteteket. Így aztán a prefektus kissé feszülten indul útnak, hogy felkeresse az c, az i és az n sorokat, hogy betömje a lyukakat, melyeket a hiányzó könyvek alkotnak.

/ Nic /

Eleget unatkoztam a Birodalomban és megvallva, volt néhány könyv, amit illett volna már visszavinnem a suli könyvtárába. Erőt vettem magamon és legyőzve a lustaságom, előkotortam az említett köteteket az ágyam alól.
~ Ha ezt látná a könyvtárosnő, a fejemet leszedné a helyéről... ~ gondoltam egy sanda félmosollyal a szám szélén. Az ajtóban álltam percekkel később, végig néztem magamon, azért nem mamuszban és zilált fejjel kellene lemásznom, elvégre ez nem a sarki büfé, bár oda se tenném be így a lábam. Kedvenc tornacipőm volt rajtam, ami kék színű volt, egy farmerben és egy sima, kenguruzsebes sötétkék felsőben voltam.
~ Tiszta Levita. ~ ugrott be és muszáj volt ezen is mosolyognom egyet. Sietős léptekkel hagytam el a szobát, út közben magam elé bámultam, hol a szőnyeget vagy épp a köveket néztem. Néha az alsó ajkam rágásába kezdtem és akkor néztem csak fel, ha elmentem néhány diák mellett. Nem volt valami nagy forgalom, talán azért, mert a takarodó már elmúlt. Reméltem, hogy a könyvtárosnő nem veszi zokon a késői látogatást és remek kifogásnak használhatom fel, ha lebukok, hogy én csak jó kislány módjára könyveket vittem vissza. Még jobban összehúztam magam menet közben, vállaim előre estek, a tartásom cseppet sem tükrözte a nemesi vonásokat. Apám ha látna, biztos kiakadna, de szerencsére nincs itt, azt tehetek, amit akarok. Mire feleszméltem gondolataimból, már a kezem az ajtó kilincsén volt én pedig egy hanyag és gyors mozdulattal nyitottam be a (milyen meglepő), könyv szagú helyre. A könyvtárosnő, ahogy néztem a pult felé tartva, cseppet sem vágott elragadó arcot a megjelenésemtől.
- Szép estét. - köszöntem sután és a pultra csúsztattam a könyveket.
-Önnek is! Nem gondolja, hogy már későre jár?
Éreztem a hangjában, hogy egyáltalán nem fogad szívesen, így csak a nyakamat behúzva bólogattam egyet.
- Elnézést... - dadogtam - .... csak gyors leszaladtam ezzel a pár könyvvel.
Próbáltam menteni a menthetőt, de ha nem volt hülye, akkor magától is rájött, minek állok itt vele szemben.
- Rakja szépen a helyére és kihúzom a neve alól, ami mi is?
- Nicole Sodbury, Levita, második évfolyam. - dünnyögtem az orrom alatt.
Aztán egy sóhajjal raktam a kezem a könyvekre és csúsztattam le a pulton őket, remek... mehetek pakolni. Szemforgatva léptem a sorok közé... Szóval mit is keresek? Hajtottam le a fejem a kupac legtetején lévő könyvek egyikére.
" Mágia középfokon. "
Tehát M betű, állapítottam meg nagyokosan. Lépteim zaja alig volt kivehető, így szépen csendben és természetesen lassan indultam meg a sorok között. Elbambultam persze, mert olyan erősen koncentráltam arra a bizonyos betűre.


/ Greg /

Éppen belép a az n sorba, mikor hallja, hogy nyílik a könyvtár ajtaja, de még nem találja meg a könyvvel betömendő lyukat, mikor újabb ajtó nyitódást hall. Gyorsan az órájára pillant, és kicsit megcsóválja a fejét. Így tíz felé már igazán lefeküdni, vagy maximum a szobában tanulgatni kellene az emberkéknek, nem a kastélyban flangálni, mert különben még pórul járhatnak, ha elkapja őket egy prefektus vagy tanár.. no nem pont ő.. amint megtalálja azt a nyomorult lyukat, már itt sincs.. a kastélyban se. Nem sok ideje maradt, de cseppet elaludt, és most még a könyvtárosnő is feltartja.. nem lesz ez így jó. Sietnie kell, hogy minél távolabb kerüljön az iskolától, és egyáltalán, még arra is figyelnie kell, hogy ez ne legyen túl feltűnő. Végre megtalálja a hiányosságot, és benyomja a Növény Kalauzt Kezdőknek-et, és már perdül is, hogy gyors iramban elhagyja a könyvtárat, ám balszerencséjére mélyet szippant az amúgy csak simán régi-szagú terem illatából, és mindabból, mi belekeveredett. Növények, festmények illatát, a könyvtárosnő olcsó parfümjének bűzét, de még azt is megérzi, hány ember tartózkodik rajta kívül odabent, hiszen több különböző illatot megérez a levegőben.. és ez nem is volna talán olyan nagy gond.. ha nem érezné meg közöttük az övét is. Nyaka nagyot rándul, ahogy megtorpanván majd megpördülvén észreveszi a szőke lányt, aki épp elsétál az n sor előtt, hogy aztán beforduljon az m sorba. Érzékei melyek kitágultak, egyszerre összesnek, minden elsötétül körülötte, hangot nem hall, csak a lány lépteit, halk légzését, vállát simogató hajfürtjeit. Lábai parancs nélkül mozdulnak meg, nesztelen indítják a fiút a szőkeség után, de nem úgy, ahogy egy jó barát, egy közeli ismerős indul az őt véletlenül nem észrevevő személy után.. nem, sokkal inkább úgy, mint az áldozatára lecsapni készülő veszedelem. Pupillái is kitágulnak ennek a veszedelemnek, izmai pedig ha lehet még jobban megfeszülnek gyűrött ruhái alatt. Szomj fogja el, mérhetetlen vágy, az ösztön hatalma, ami az éjfél közeledtével egyáltalán nem Gregory Grimé már. Nic után oson az M sorba, majd hirtelen megragadja, egyik kezét a szájára, míg őt magát másik kezével a könyvespolcnak szorítja, melyről egy-két könyv a földre esik. Mikor megbizonyosodott róla, hogy az ijedt lány már nem fog sikítani, kezét lehúzza szájáról, és máris közel hajol hozzá, mintha meg akarná csókolni, ám aztán lejjebb hajtja fejét, és mialatt orra vége finoman végigsimít a vékony nyakon, orrlyukai kitágulnak, ahogy magába szívja az émelyítő illatot. Egy pillanat alatt megfeledkezik róla, hogy alig több mint másfél órája maradt vissza..

/ Nic /

Szépen, sorjában vettem az oszlopokat, fejem hol felkaptam, hogy nézzem a betűket néhány megtett méter után, de ismerve az abc -t, tudtam, hogy az e betűnél tartva még bőven van időm beérni az m betűs sort. Elnézve a könyvek kupacát a kezemben, egyből beugrott, hogy elfog tartani egy jó darabig a könyvek helyének a megkeresése. Morogtam is egyet az orrom alatt, miért nekem kell megcsinálnom? Elvégre ezért kapja a fizetését az öreglány. Felsóhajtottam. Aztán megemeltem a fejem és végignéztem azon az ösvényen, amin lépkedtem. Kis millió sor, betű és könyv. Már az is eszembe jutott, hogy szólok a könyvtárosnőnek, hogy nyugodtan zárja csak be, elalszom én egy rozzant asztalon is, vagy építek egy ágyat a könyvekből.
~ Bár szerintem azért megint én húznám a rövidebbet... ~ okoskodtam ki.
Úgy tűnt, nem vagyok egyedül, mert hangok ütötték meg a fülem. A hátam mögül jött, ezek szerint nem csak én vagyok az egyetlen, aki ide téved ilyen időben. Azt nem mondom, hogy megnyugtatott volna a tudat, de ellenben sokkal nagyobb örömet okozott az a tudat, hogy ma nem csak miattam kerül paprikás hangulatba a hölgyemény. Az n sor előtt sétáltam már és tudtam, hogy a következő lesz az amit keresek és akkor jöhet a következő könyv, ami mi is? Lenéztem a magam előtt tartott kupacra és felhajtva a Mágia könyvet, előbukkant egy Kviddics témájú könyv.
~ Tehát K... ha megnézem hamarabb, akkor becsúsztathattam volna a helyére... ~ morogtam ismét. Ma este valamiért morgósabb voltam mint amúgy, fene se tudja miért. Talán a telihold lehet az oka, olyankor mindig nyűgös vagyok. Meg máskor, de ez nem ide való téma. Épp fordultam volna be abba a nyomorult sorba, mikor hátulról elkapott valaki. A kezét a számon éreztem, teljesen bepánikoltam. Szemeim elkerekedtek és a szívem dobogása olyan szapora lett, hogy majd szétvetette a mellkasom. Ezt még a Levita toronyban is hallották, szerintem simán. Orromon keresztül kapkodtam a levegőt, remegés fogott el és még a könyveket is kiejtettem a kezemből. Sikítani akartam, de a keze a szám előtt volt, ezzel meghiúsította ezt a lehetőséget. A másik kéz a könyvespolchoz szorított. Ekkor láttam meg támadóm arcát...Azt is csak fél pillanat erejéig, mert miután végre a számon keresztül vehettem levegőt, Ő az arcom felé hajolt, mintha megakarna csókolni, aztán a nyakam felé fordult hirtelen. Éreztem, ahogy orra hegyével végig simít a bőrömön, remegésem már nem a félelem miatt volt annyira heves. Mellkasomból még mindig kiakart ugrani kalimpáló szívem, én azonban csak arra voltam képes, hogy az eddig észrevétlenül testem mellé zuhant kezem megemeljem és átkaroljam vele Greg nyakát. Jobb kezem kócos fürtjei közé vándorolt és nagyot markoltam belé. Szememet pedig behunytam, nem látni akartam őt, hanem érezni...

/ Greg /

Tehetetlen önmagával szemben. Pontosabban önmaga egy másik, sok éve született részével. Aki ahogy nőtt, úgy vált egyre ravaszabbá, aljasabbá, elkeseredettebbé a gyűlölet miatt, amivel fogadták. Nem értette miért kell szörnyetegnek lennie, de azzá vált, és Greg nem tehetett semmit. Mert ő is vele romlott, csak talán kevésbé észrevehetően, talán lassabban. De a méreg már átitta magát bőrén, a veséjéig hatott, és az ösztönei kiforrottak. Ölni akart. De mégis.. akkor most mit csinál voltaképp? Szemeiből egész egyszerűen kiveszett a barnaság, pupillái annyira kitágultak, mialatt tüdeje és elméje egyaránt átitatódott a vágyott illattal, és érzékei gyakorlatilag megszűntek felfogni a környező világot. Ha most valaki a háta mögött rákiabált volna, meg se hallotta volna, vagy ha igen, nem jutott volna el tudatáig időben. Mert azt most csak egy valaki uralta. És mégis, villámcsapás erejével hatott, ahogy megérezte nyakán a finom ujjak érintését. Mintha előzőleg jéghideg vízben áztatta volna őket a lány, pedig egyáltalán nem voltak hidegek. Amit érzett, azt Greg érezte, és a Farkas tudata ezt nem volt képes úgy érzékelni, ahogy ember tette volna. Összerezzent, és kikapta fejét a kezek közül, és a lányra meredt, de kezei még mindig szorították őt a könyvsorhoz. Szemei megvillantak egy pillanatra, szája pedig résnyire nyílt, mely egyszerre vágyta tépni és csókolni a finom bőrt. Így, nem sokkal éjfél előtt kicsit másként tekint rá, mint szokott.. most nem képes titkolni érzéseit, sőt felerősödnek benne és hogy teljes legyen a hatás, keverednek a vérfarkas ösztönökkel, legyűrhetetlen vágyat keltve benne a lány iránt. Akarja őt, csak a gond, hogy nem csak egyféleképpen. Izmai engednek, és hirtelen ismét közelebb hajol, ezúttal arca a szőke fürtök közt veszik el, és szája finoman Nic füléhez ér.. és már nyílik is.. Miközben kezeivel leszorítja őt, nyaka rándul egyet, mielőtt fogai közé kaparintaná a puha fülcimpát. Légzése pedig erősödik, szinte már bántóan hangos, és heves, az elfojtott, cselekvést vágyó ösztönök miatt.
~Ne!~
Csak egy apró, kiserkenő vércseppet érez a nyelvén, de elméjében mintha bomba robbanna fel...

/ Nic /

Halkan sóhajtottam fel és fejemet megemelve engedtem, hogy kócosom cirógassa a nyakam. Fogalmam sincs, hogy ki ez a fiú előttem, de még soha nem láttam ennyire hevesnek, mondhatni az állatias ösztön tört ki belőle. Legalábbis nekem ez a megoldás is felmerült valahol mélyen a fejemben. Hiszen voltunk mi már ennél sokkal gyengédebb és pironkodásra okot adó helyzetben, de akkor sem volt ennyire nyers hozzám. Akkor inkább a gyengédséget és a szeretet éreztem, amit felém sugárzott mozdulataival. Most azonban más volt, ezt éreztem én is, de annyira vágytam az érintésére, hogy képtelen voltam bármilyen épkézláb gondolatot előrángatni fejem rejtekéből. Csak arra tudtam figyelni, hogy vele vagyok, hogy a mozdulataiból azt vettem ki, mennyire engem akar. Bár tudhatnám mi ennek az oka...Kezemmel még mindig a hajába markoltam, mohón és vágyakozóan. Lélegzetem csak nem akart visszaállni a normálisra és szívem dobbanása sem volt ütemes. Ahhoz túlságosan is izgatott voltam és egyben kirobbanóan boldog. Imádtam őt... minden mozdulatát, finom illatát és a gesztenyebarna szemeit. Azonban volt egy mozdulata, nem sokkal azután, hogy átkulcsoltam a kezem a nyakán... Érintésemre, ahelyett, hogy bújt volna hozzám szeretőn, csak összerezzent... mint egy idegen és szinte kitépte magát a kezeim közül. Akkor még nem éreztem, hogy valami baj van. Rám nézett és akkor láttam, hogy barnái nem ontják a szeretet felém, nem meleg pillantásokkal néz rám, hanem másként. Mint egy pszihopata vagy egy őrült. Ez ugrott be hirtelen, mintha... felakarna falni... Kezével még mindig erősen szorított a polcokhoz, már éreztem, hogy hátamba fájdalom nyilal minden egyes léccel, ami szinte belém áll. Ajkaim ketté váltak és mondani akartam valami. De torkomra fagyott a szó... egyszerűen elkezdtem félni attól a valakitől, akit szeretek. Megint hozzám hajolt, de kezének szorítása nem engedett, szemei még mindig őrült módjára csillogtak, engem meg elfogott a pánik. Hajamban éreztem az arcát, mint mikor szerelmesen bújtunk össze a Rezidencián, ajkával pedig a fülemhez ért. Megborzongtam.Felnyögtem, félelemben és egyben vágyakkal teli nyögés volt az, ami elhagyta számat. Halkan sikoltottam fel, mikor megéreztem a fülembe szökő fájdalmat, annyira szorította Greg, hogy akár még vérezni is elkezdhetett. Nem engedett, én meg mozdulni sem tudtam, csak az arcomon végig futó, sós könnycsepp mozdult...

/ Greg /

~Fél.. már retteg.. Az enyém vagy..!~
Villogó szeme is már szinte felfalta volna a lányt, de ennél cseppet többet akart. Greg egy pillanatra még feléledt benne, Nic érintése nyomán, aztán a pupilla szétugrott, és vad tekintetében tükröződni látszott a lány arcára kiülő változás. Már érzett valamit. Valamit, aminek másként kellene lennie. Változást, mely csak elsőre tűnt jónak. Először még félreértette a fiú közeledését, hirtelen rátörő vágyódását a lány iránt, ám most már nem félre, hanem nem értette azt.Először aggodalom, aztán félelem tört rá, de először még nem akart volna, aztán már nem is tudott volna szabadulni Greg karjaiból.. de még talán akkor sem igazán akart. Fél, de mégsem menekül. Ez egy pillanatra elbizonytalanítja Greget, de nem eléggé, hogy ne ízlelje meg a "prédát"... És immár a karjainál ragadja meg a lányt, ujjai alatt kicsit még el is fehéredik az amúgy is világos bőr, de nem érzékeli, nem tudatosul benne, hogy fájdalmat okoz. Nem úgy tudatosul, hogy ez ellen tennie kellene.. hogy ez nem helyes. Az ösztönei nem ilyesmikkel foglalkoznak.. Kinyílik Nic szája, mintha mondani akarna valamit, és valahol Gregben ordít a hang felé, hogy kérje, hogy álljon le.. de a lány nem szólal meg.. ki tudja miért. Így nincs ami vagy aki ellent mondjon.. Ajkain is érzi, de nyelve is küldi a jeleket agyába, tudata pedig majd' megőrül a gyönyörtől, mikor megízleli őt. És többet akar! Sokkal többet, még, még többet! De akkor valami történik. Egy könnycseppet érez meg a lány arcán, amint az az övének ütközik, és ez mintha egy hatalmas pofon volna, úgy taszítja el tőle.. pupillája összerándul, izmai megugranak, és arcára döbbenet ül ki. Csak egy másodpercig mered barnáival a lányra, de mintha több perc volna. Aztán pedig felnyög, és megpördülve, szinte futva siet el a kijárat felé.. az alatt a pár pillanat alatt, míg egyik sortól a következőig ér, lejátszódik fejében mindaz, ami történt, és arcára félelem költözik ki.
~Mit tettem!?~

/ Nic /

Fáj amit érzek és egyben nem is értem mi történik velem, velünk, körülöttem. Valamit félreértettem volna? De mit? Máskor is közeledett felém, még ha nem is ilyen intenzitással. Akkor mégis ki ez a fiú itt előttem, aki nem enged még mindig... A hátam fáj, fülemről nem is beszélve és a félelem felhőként borítja el tudatomat. Érzem, hogy a testemet a polchoz szorító keze enged, de rögtön a karomon ragad meg kezeivel és olyan szorosan tart ismét, hogy ujjai beleégnek a bőrömbe. Kifut belőlem minden vér, porcelánfehér arcom csak még sápadtabb lehet. A lábaim sem tartanak már, csak remegek mint egy nyárfalevél. Súlyomat kócosom tartja meg, ami meglepne engem, ha észnél lennék. Soha nem láttam, hogy ennyi erő szorult volna belé, teljesen elkápráztatna, hogy mi rejlik benne, ha... mint már említettem, magamnál lennék... A fülemnél érzett fájdalom aztán abban teljesedik ki, meg megérzem a vér fémes illatát, talán a fiú egyik nagyobb levegővételénél kerül az éterbe az illat.
~ Vérzem... ~
Meglepődök azon, hogy mint egy préda, aki tudja, hogy meghal, körülbelül annyira adom fel a dolgokat és hagyom magam. Nem mintha annyira ellenkeztem volna... Fogalmam sincs arról, hogy mit művel velem Greg. Behunytam a szemem miután útjára bocsájtottam könnyemet és vártam... valamire. Magam sem tudom mire. Isteni sugallatra, vagy a szobámba beszökő reggeli napsugarak játékos fényére, hogy felébredjek és mindez egy rossz álom képeként köszöntsön vissza rám? Hirtelen, túl hirtelen taszít el magától, ledermedve néztem rá, kutattam szemeiben azt a fiút, akibe halálosan szerelmes vagyok, arcáról és szemeiből azonban csak a változást olvastam le illetve ki. Hirtelen fordul el tőlem és futásnak ered, nagyon gyorsan és nagyon hamar. Még követem a sor végéig szememmel aztán már nincs elég erőm ahhoz, hogy megtartsam magam és csak annyit érzek, hogy a földön koppan térdem. Összeroskadok és bőgni kezdek... Kinyújtom a lábam, elrugdosom a könyveket magam körül és a kezeim közé temetem az arcom. Akármi is volt ez, ez nem lehetett Greg. Fájdalmat érzek nem csak testi, de lelki fájdalmat. Belülről marja testem, arcomat meg a sós könnyek kezdik kikészíteni. Fogalmam sincs meddig kuporogtam ott, szerintem lehetett vagy fél óra mire összeszedtem magam annyira, hogy mint egy kísértet, észrevétlenül menjek fel a szobámba.
Nem akarok gondolkozni...